Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gyógyító fák

2011.05.28

gyogyito_fa_2_250.jpgAz erdei séta jólesik. Ennek oka többféle lehet, talán az is, hogy a nyugalmat és erőt árasztó, gyakran házmagas növények közelében biztonságban érezzük magunkat.
Számtalan kultúrában fontos szerepet játszik a fa.
Az indián teremtéslegendában isten nyilat lő kőrisbe, a sebből szivárgó vérből lett az ember.
Az ősmagyar mondák égig érő fáról szólnak, a Biblia a Tudás fáját említi, a Kabbala Életfát tisztel, a hindu Visnu isten fügefa alatt született, ugyancsak annak a tövében világosodott meg Buddha, az indiánok pedig egyenesen önmagukkal egyenrangú lénynek, illetve az istenek lakhelyének tekintik a fákat.

Nem minden indián egyforma. Sok törzs van, másféle szertartásokkal és szokásokkal. De közös bennük a kötődés a természethez. Az indián a fát magával egyenrangú lénynek tekinti. Fát kidönteni némely törzsnél bűnnek számít.
A fa számukra az istenek lakhelye. A híres főnök, Seattle mondta: "E föld minden része szent népemnek, minden csillogó fenyőtű, minden homokos part, minden árny a sötét erdőben, minden tisztás, minden zümmögő rovar szent népem gondolatában és tapasztalatában. A fában mozgó nedvesség a vörös bőrű ember emlékét hordja." Elgondolkodtató idézet. Arra figyelmeztet, milyen tiszteletben kellene az embernek a természet más részeivel együtt élni. Ezt felejtettük el.

A tölgy erőt sugároz
A germánok és a kelták egészen különleges kapcsolatban álltak a fákkal, különösen a tölggyel. A germánoknál Thor a dörgés istenének megszemélyesítője volt. Tisztelettel szemlélték, hogy a villám, amely gyakran csap a tölgybe, alig okoz neki nagyobb kárt. Ma már tudjuk, hogy a tölgy gyökere gyakran a talajvizet is eléri, így a villám hatalmas energiáját levezeti. Magában a fában alig okoz kárt.
A kelták, főleg a druidák ismerték a tölgy gyógyító erejét - leveléből, kérgéből gyógyszer készítettek.

A fagyógyászat igen kellemes eljárás. Segítséget nyújthat fejfájás, migrén, lehangoltság vagy túlhajszoltság esetén. Természetesen nem szabad azt hinni, hogy a betegség megszűnik, mert félóra hosszat a fa alatt üldögéltünk. A fa gyógyereje ajándék annak, aki kényszer nélkül meg tud nyílni előtte. A lényeg az, hogy a fákat ugyanolyan élőlénynek tekintsük, mint amilyenek mi vagyunk, és tudatosítsuk magunkban, hogy kölcsönösen függünk egymástól. Gondozhatjuk, de ki is vághatjuk a fákat, ugyanakkor ők jelentik számunkra az éltető levegőt és a friss, nyugtató, zöld harmóniát, amely gazdaggá teszi bolygónkat.
Sétáljunk sokat parkokban, erdőkben, arborétumokban, és szívjuk magunkba a kristálytiszta, hűs levegőt. Egy órás erdei séta után elkezd helyreállni a test-szellem-lélek egyensúlya. Gondolatban köszönjünk az öreg fáknak, és mondjunk nekik hálát azért, hogy megtisztítják a levegőket. Ha úgy érezzük, hogy jól esne, simítsuk végig a törzsüket, vagy öleljük át néhány percre kérges törzsüket. Meglátjuk majd, mekkora energiával töltenek fel bennünket!

A fák minden hitrendszerben az embert az égiekkel összekötő élőlények, a fagyógyászat pedig a testre és a lélekre is felemelő hatással van.
És most lássuk, melyik fa milyen lelki panaszra jelenthet gyógyírt!

Cseresznyefa
Egyes mondák szerint az erdő szellemei a cseresznyefában laknak, s tavasszal benne egyesülnek. Ennek nyomán e fa növeli az ember erotikus kisugárzását és felébreszti benne a szerelem utáni vágyat. A szárított cseresznyeszárból főzött tea remek köhögéscsillapító, a cseresznyelé az alacsony vérnyomás gyógyszere. Ha a cseresznyemagokat kispárnába töltve és melegítve a hasunkra tesszük, megszünteti az görcsöket.

Diófa
Levelei gyulladáscsökkentő anyagokat tartalmaznak, borogatásként bőrbetegségeket enyhítenek, illetve csökkentik a kéz- és a lábizzadást. Ha diófalevelekkel megtöltött párnán pihenünk le, mélyebb és hosszabb alvásra számíthatunk. A dióhéj hatóanyagai enyhítik a fejfájást.

Juharfa
Az igénytelen fa nem nagyon magas, koronája terjeszkedő. Ősszel mutatja igazi szépségét, a lomb sárgára és vörösre színeződik, mintha lángokban állna.
A kapcsolatok megmentője. Belső nyugtalanság és pánik esetén idegnyugtató, célszerű juharfák közelében tartózkodni, de támogatja a hormonháztartás és a férfi szaporítószervek működését is. Szirupos formában kiváló köhögéscsillapító.

Erdei fenyő
Akinek legalább egy fenyő él a közelében, az toleránsabb és elfogadóbb másokkal szemben, nem várja a sült galambot, amikor rosszra fordul a sorsa, hamar kikecmereg a válságos helyzetekből. A fa jelenléte oldja a depresszió tüneteit, és erősíti az immunrendszert. A gyanta anyaga javítja a vérkeringést, nyugtat és csillapítja a köhögést. Külsőleg alkalmazva kiváló gyógyír reumás panaszokra és visszerekre. Belsőleg a magas vérnyomás, a gyomorvérzések és a hörghurut is hamarabb gyógyul tőle.

Nyírfa
Különösen fehér kérge elragadó, amit idősebb korában sötét repedések hálóznak be. A karcsú alak is tetszést ébreszthet, amely annyira hajlékony, hogy a legkeményebb viharnak is ellenáll.
Mindenkinek segít, aki úgy érzi, túl nagy rajta a fizikai / lelki terhelés. A tavasz és a fiatalság fája, arra tanít, hogyan éljük túl az élet viharait. Támogatja a másokkal való kapcsolattartást. Ereje megtisztít és erőt ad az újrakezdéshez. Háncsát elégetve megtisztítja a testet és a lelket is.

Kőrisfa
Elsősorban azoknak segít, akik elbizonytalanodtak egyes céljaikat illetően. Közelsége fejleszti az akaraterőt, a céltudatosságot, és kinyitja szemünket a rossz dolgok felismerésére. Függetlenségre, higgadtságra és önállóságra nevel. A magjából főzött tea máj- és lépbetegségek gyógyítója, külsőleg enyhíti a reumás panaszokat és az izomlázat. Nyákoldó és görcsoldó hatású, de remek orvosság gyomorsavtúltengés esetén is. Külsőleg bőrgyulladások kezelésére alkalmazható. Emellett enyhe nyugtató és altató hatással bír.

Szilfa
Fokozza a szexuális vonzerőt, valamint az érzelmi beállítottságú embereket abban támogat, hogy képesek legyenek a logikus gondolkodásra. Légzőszervi-, visszér- és tüdőbetegségek doktora.

Tölgyfa
Minden kultúrában az erő megtestesítője volt, hiszen csak úgy duzzad az erőtől. Nem csoda: 30-40 méter magasra nő, és több száz évet is megél. Gyengéknek, bizonytalanoknak és nagy kihívások előtt állóknak ideális társa. A tölgy átadja az embernek az erejét. Ha valaki lelkileg gyenge, vagy nehéz feladat előtt áll, célszerű tölgyesben sétálnia, esetleg tölgyet ültetni a kertjébe.
Aktivizálja a vérkeringést és a nyirokrendszert, erősíti a lelket. Kéregkivonata erősíti a hajat, csökkenti az ekcémát, enyhíti a fájdalmakat. A belőle készülő szájvíz tisztítja az emésztőcsatornát.

Almafa
Különösen tavasszal szép, amikor virágzik. Az édes illat vonzza az ember, és javítja a hangulatát.
A lehangolt és szomorú embernek hasznos az almafa derűs kisugárzása.

Bükk
Egyesek szerint zivatarban a bükk a legbiztonságosabb fa, amely stabilitásával, erős állóképességével példát mutat az embereknek.
Zaklatott, és érzelmileg labilis városi embereknek való gyönyörű fa, amely megtanít minket, hogy minden helyzetben "több lábbal álljunk" a földön.

Füge
Fügefát akár a lakásban is tarthatunk, de a kertekben is vígan megél, édes gyümölcsével elkényeztetve a gazdáját.
A füge erősíti és támogatja a bizonytalan embert.

Gesztenye
Ki ne ismerné a sült gesztenye édes ízét és illatát? Piacokon gyakran találkozhatunk vele. Az illat sokakban a gyermekkor biztonságos érzését ébreszti fel, és talán hihetetlennek tűnik, de ez az érzés bizony egy árnyas gesztenyefa alatt is elfoghatja az embert.
A védettség érzését keltik bennünk, ha gesztenyefák közelében tartózkodunk.

Juhar
Az igénytelen fa nem nagyon magas, koronája terjeszkedő. Ősszel mutatja igazi szépségét, a lomb sárgára és vörösre színeződik, mintha lángokban állna.
Belső nyugtalanság és pánik esetén célszerű juharfák közelében tartózkodni.

Fűz
Kifejezetten elegáns fa, amely akár 30 méter magasra is megnőhet. Feltűnőek az ezüstös levelei és kérge. A homeopátiában reumás panaszokra használják.
A dühöngő kedélyekre a fűz nagyon jó hatású, szelídíti a lendületét és jó útra téríti.

Ciprus
A ciprus, ez az örökzöld tűlevelű, a toszkán táj jellegzetes eleme, Talán ezért kelt vágyat és jó érzést látványa oly sok embernek.
A ciprus lábánál vigaszt találhat. Az álmodozó embernek segít, hogy nyugodtan, de céltudatosan foglalkozzon élete tervezésével.